A címben szereplő fogalom volt az első, ami eszembe jutott a szurkolói kártya leírásának hallatán.
Ha valakit esetleg nem érdekelne a magyar foci - és legyünk őszinték, sokan vannak így - akkor az ő kedvükért: 2014. szeptember 15-től a magyarországi futballmeccsek csak szurkolói kártyával látogathatók.
Elolvastam a feltételeket, és arra jutottam, ezután jobb lesz nekem a televízióban meccset nézni. Ugyan akkor kevesebben vagyunk (legfőképpen csak én), viszont mindig jó az idő, ha rossz a játék, akkor nyugodtan nézhetek mást, és a sör is olcsóbb.
Őszinte leszek. Az 1985-ös Videoton-Manchester meccs volt az első meghatározó futballélményem, aztán jött a balsikerű 86'-os vébé (igen, még láttam a magyar válogatottat világbajnokságon játszani, ezt a gyerekeim nem fogják majd tudni elmondani magukról), aztán a PSV-Benfica BL-döntő, és szép sorban a többi. Gimnazistaként és egyetemistaként sokszor száz kilométereket utaztam egy nyomorult kupameccsért, hogy aztán szarrá ázzak egy-egy büdös stadionban, ahol omlik a vakolat. Soha nem voltam semmilyen szurkolói csoport tagja, soha nem voltam fanatikus drukkere egyik csapatnak sem, csak a focit szerettem, de azt nagyon. Már óvodásként is, de iskolás koromtól kezdve tényleg minden nap reggeltől estig rúgtuk a gumit (hiszen bőrfocija csak a kiválasztottaknak volt). Megszámlálhatatlan mérkőzésen voltam kint a Zamárdi-Balatonboglártól kezdve az MTK-Siófokon át a Vasas-Győrig.
Aki volt már különböző osztályú meccseken, az pontosan tudja, hogy mindegyikben más a szép. Az első osztályban a tényleg komoly küzdelmet hozó, nemzetközi kupaszereplésről döntő rangadók, eggyel-kettővel lejjebb mindig lehet látni egy-egy tehetséges fiatalt, aki talán fog még hazai nagycsapatban is játszani, a "megyében" pedig jókat lehet nevetni a helyi bácsikák borvirág ízű beszólásain, vagy amikor egy fél csapat keresi a labdát a pálya melletti kukoricásban. A lényeg, hogy a foci szép, a foci jó, a foci minden szinten élvezhető, ha kicsit máshogy is.
Emlékszem, amikor a két éves kislányomat először vittem meccsre, milyen áhítattal nézte a pályát és a bácsikat, akik nagyot rúgtak a labdába, hogy aztán öt perc múlva egy jót futkározhasson a lelátón, amikor megunta az egészet. Na ennek lesz vége szeptember 15-től. Nemcsak nekem és néhány hozzám hasonló barátomnak, hanem rengeteg kisgyereknek és sok olyan futballszerető embernek, akik nem jártak rendszeresen meccsekre, de megvolt az az évi néhány alkalom, amikor kilátogattak egy-egy stadionba. Mondtam, hogy őszinte leszek: bevallom, az utóbbi években én is ez utóbbiak közé tartoztam. Családom van, rengeteg munkám, kevés szabadidőm, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy minden hétvégét a focipályák mellett töltsek. Néha-néha kimegyek annak a csapatnak a meccseire, ahova a bérletem szól (amolyan támogatói bérlet, mert anyagilag jobban járnék, ha jegyet vennék arra a néhány alkalomra), és nyaralás közben, ha időm és kedvem is van, akkor csak-csak megnézem a helyi csapatot, ahol természetesen nekik szurkolok, mert úgy illik. Siófokon a SIófoknak, Pápán a Pápának, Hajdúszoboszlón a Hajdúszoboszlónak.
És ez is véget ér szeptember idusán.
Hogy miért? Mert ezentúl szükségem lesz a jegyen-bérleten kívül két kártyára. Egy klubkártyára a "hazai csapat" meccseihez, és egy MLSZ futballkártyára a "semleges" csapatokhoz. Aztán az is előfordulhat, hogy nem lehet egyszerre két ilyen kártyám. Nem tudom, mert a szabályok furák és átláthatatlanok. Annyi biztos, hogy ha jön a Ferencváros Siófokra, akkor én az MLSZ futballkártyámmal nem ülhetek be a siófoki szektorba (ahol eddig ültem), hanem mehetek a "semlegesekhez" vagy a Fradi-szektorba. Hazai csapatom meccsein pedig - ha úgy gondolom - nem mehetek a vendégszektorba egy-egy barátommal, mert nincs ott számomra hely. És ez a legviccesebb az egészben, hogy hely bizony lenne bőven. Mert a 90-es években még jártam telt házas NB-1-es rangadón, ahol 28000 ember szorongott a lelátón, de 2014-ben bizony nagyon foghíjasok a padsorok. A legtöbb klubvezető összeteheti a kezét, ha fordulónként három-négyezer ember kimegy a meccsekre. De sajnos a legtöbbször még annyi sem jön össze. Most még kevesebben lesznek.
Mert nekem se kedvem, se időm ahhoz, hogy család és munka mellett plusz kártyákat váltsak ki, amiket meccsnapon természetesen nem kaphatok meg, és az egyikhez még külön 150, a másikhoz 30 kilométert kellene utaznom hét közben. Úgy, hogy idővel meg kellene ezeket újítanom, és nem ülhetnék oda, ahova szeretnék, hanem oda, ahova a semleges szektort kijelölik (ha lesz ilyen egyáltalán), vagy mehetnék az idegenbe utazó fanatikusokhoz, amihez én már túl öreg vagyok. Igen, kényelmes lettem, inkább fizetek többet a jó helyért a hazai szektor közepén, nem fogok a "kanyarban" nyomorogni a biztonsági őrök vegzálása és olyan szurkolók üvöltözése közepette, akikhez semmi közöm. Mert én a focit szeretem, nem azért járok meccsre, hogy végig a bírót vagy a helyzetet kihagyó csatárt szidjam. Tudom, hogy több tízezren vannak rajtam kívül ilyenek. Ezek az emberek (most már sajnos joggal mondhatom: mi) pontosan azért kezdtek elmaradozni a lelátókról, amiért én sem fogom többet menni. A pénzükért cserébe semmilyen szolgáltatást nem kaptak, viszont a lelátói morál egyre mélyebbre bukott, és elburjánzott az eltúlzott és értelmetlen adminisztráció. És ők (zömmel legalább olyan korúak, de inkább idősebbek, mint én, főleg elfoglalt, családos emberek) nem fognak visszajönni a pályák mellé, csak ha úgy érzik, változik valami. Ilyen változást pedig - azt leszámítva, hogy egyre nehezebb jegyet venni - nem látok. Az új rendszer ugyanúgy nem fogja tudni kiszűrni a hőbörgőket, sőt. Legfeljebb most mást fognak nagyobb hévvel szidni, akit vagy amit éppen szankciók nélkül lehet.
Természetesen a magyarországi élő futballtól elfordult emberek gyerekei (így az enyémek sem) fognak kilátogatni a stadionokba, hiszen nincs kivel. És aki kicsit is konyít ehhez a sporthoz, az tudja, hogy utánpótlás nélkül nincs foci. Lehet, hogy valóban én lettem finnyásabb az idő múlásával, de azt a szolgáltatást szoktam igénybe, azért szoktam fizetni, ahol minőséget kapok felesleges körök nélkül. A cégem sem ott vásárol, ahol szívatják, hanem ott, ahol megkapja a pénze ellenértékét. Nem hiszem, hogy ez nagyon furcsa volna.
És ennek ellenére sajnálom. Mert mégis csak ebben a kicsit sárga, kicsit savanyú magyar fociban éltem évtizedekig, hiányozni fog. De annyira azért nem, hogy azért dotáljam, mert bosszúságot és kényelmetlenséget okoz.
Azért egy kicsit még reménykedem benne, hogy a magyar futball döntéshozói, alakítói közül valaki egyszer úgy ébred fel: "gyerekek, nagyon büdös már ez a hús! Nem lehetne, hogy ne csak jegyrendszerre adjuk? És mi lenne, ha megpróbálnánk visszacsalogatni a régi vevőket is az üzletbe, hogy legközelebb ne csak romlottat tudjunk venni?"